2008. december 27-én, 16 - 19 óráig
az Egyetemi (Kisboldogasszony) Templomban
Budapest, V. ker. Papnövelde u. 6.
Együtt imádkozunk az élet örömeinek felismeréséért
és az élettel szemben elkövetett tévedéseink, bűneink bocsánatáért.
"...élek és ti is élni fogtok." (
Jn 14,19)
Az imák és elmélkedések rendje:
Szentlélek segítségül hívása,
Komáromi János ofs bevezető szavai,
Dr Kránitz Mihály professzor - római katolikus pap,
Pintér Márta evangélikus lelkész,
Kovács Hajnalka református lelkész,
Mosolygó Marcell görögkatolikus pap.
Zenei imádság:
Zs Szabó Mária hegedűművész,
valamint
ferences imák és taize-i énekek.
Szentmise:
Bíró László püspök,
az MKPK Családügyi Referense.
Péliföldszentkereszt kedvelt táborozó helye a családoknak.Gyönyörű természeti környezet, jó levegő, tágas „csikófuttató” agyerekek számára, jó elhelyezés, elmélyülési lehetőségek a szaléziatyák templomában, a keresztúton és a lourdes-i barlangnál, jólfelszerelt konferenciatermek szolgálják a testi-lelki pihenést, afeltöltődést.
Idén július 4-7-ig a Lelkigyakorlatos Központban rendeztea MAKACS továbbképző táborát az egyházmegyei családreferensek részére.Bíró László, a MKPK családreferens püspöke bevezetőjében vázolta atizennégy évi családpüspöksége alatt történt változásokat az európai ésmagyar családok helyzetében. Hangsúlyozta, hogy a katolikus Egyház mais tájékozódási pont Európában. Felhívta a figyelmet arra, hogynapjainkban a házasságot, családot, életet egyre újabb és súlyosabbtámadások érik, ezért fontos, hogy a referensek tájékozottak legyenekés a felmerülő kérdésekre választ tudjanak adni, megismerjék azantropológiai téren, társadalmi és családpolitikai oldalról acsaládokat egyre komolyabban veszélyeztető kihívásokat. Az elhangzottelőadások a tájékoztatás mellett segítették a referenseket sajátházastársi önismeretük és identitásuk erősítésében is. Rámutattak akeresztény család társadalmi jelenléte erősítésének fontosságára.„Feladatunk őrizni a házasságok tisztaságát, munkánkhoz a lendület a Krisztussal való egységben rejlik” – mondta Bíró püspök atya.
A tábordíszvendége Dr. Andreas Laun, salzburgi segédpüspök volt, aki július7-én délelőtt a családot érintő morális problémákról tartott előadást.Erre a délelőttre a tábor vendége volt negyven, az ország különbözőrészeiből érkezett kispap is, ők a családpasztorációval ismerkedőesztergomi táborukból látogattak Péliföldszentkeresztre.
A táborprogramjából a vidámság sem hiányzott, hangulatos tábortűzmellett areferensek mindennapi életükből rögtönöztek „színházi” előadásokat.
Képek ...
Hanganyagok ...
Előadások
A 13 egyházmegye küldöttjét Blanckenstein Miklósatya, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye pasztorális helynökeköszöntötte, majd a legutóbbi, Máriabesnyőn tartott megbeszélésenelhatározottak szerint a referensek az alábbi szempontok szerintszámoltak be munkájukról, eredményeikről: