LABA DIENA!

Excellenciás Érsek Urak, Főtisztelendő Atyák, igen tisztelt kongresszusi küldöttek!

Hölgyeim és uraim!

Egy ismert anekdota szerint, valaki egyszer lehetőséget kapott, hogy bepillantson a mennyországba és a pokolba. Amikor kinyílt előtte a pokol ajtaja, ott látta az elkárhozottakat, amint nagy körben ülnek a húsosfazék körül. Karjukra hosszú kanál volt erősítve, ezzel ugyan jól kikanalazhatták az ételt, de a kanál olyan hosszú volt, hogy az ízletes falatokat képtelenek voltak a szájukhoz juttatni. Kétségbeesetten küszködtek, idegesen és türelmetlenül szidtak mindent és mindenkit és senki sem lakhatott jól. Amikor emberünk előtt kinyílt a mennyország ajtaja, rémülten látta ott is a hatalmas húsosfazekat, körülötte pedig a nagy embertömeget, a minden ember kezéhez hozzáerősített hosszú kanalat... Csakhogy itt az üdvözültek egymásnak nyújtották kedvesen az ételt, barátságos hangulat uralkodott, mindenki jóllakhatott és mindenki boldog volt.

Modern társadalmunk kiváló ételeket állít elő, és mindenkit hív: foglaljon helyet a húsosfazék körül és fogyasszon. Jelszó: gondoskodj magadról! Vedd el, amire szükséged van, jogod van hozzá, valósítsd meg magadat! A modern technika megoldja a karotokra erősített hosszú kanalak problémáját is, hiszen már kaphatók hajlékony kanalak, számítógép-vezérelt daru-kanalak és különféle emelőszerkezetek is. Ha pedig a kanalakkal való küszködés mégis eredménytelen lenne, járjatok speciális tanfolyamokra, hogy megtanuljátok: hogyan érvényesítheti az ember saját érdekeit. Az emberek pedig idegesek és türelmetlenek, szidnak mindent és mindenkit, és senki sem lakhat jól, a szegények és a gazdagok egyaránt boldogtalanok.

Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, modern, szabad társadalmunk még korántsem emlékeztet a mennyei állapotokra. Amíg a társadalmat egyedül álló férfiak, nők és gyermekek, munkaadók és munkavállalók, bevándorlók és őslakosok halmazának tekintjük, és az emberek csoportjaiban, a közösségekben, például a családban csak problémaforrást látunk, nem találhatunk utat a boldogabb társadalom felé. Magyarországon az állam és Egyház családpolitikai együttműködése azért ütközik akadályokba, mert az állam a családban egy megoldandó szociális problémát lát, az Egyház azonban a családban látja a szociális problémák megoldását.

Az országok családpolitikájára rányomja bélyegét a családról alkotott a kép. A keresztény családkép szerint a család a társadalom és az Egyház legkisebb építőeleme. A mi térségünkben, Magyarországon is, a családot gazdasági egységként kezelik, a család ügyeit mindenekelőtt gazdasági szempontok szerint tárgyalják. A családpolitikáért a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felel, a családpolitika fogalma kimerül a különböző pénzügyi támogatások megállapításával. Az Egyház hangsúlyozza, hogy az állam köteles a családokat támogatni, különben nem képes az egész társadalmat szolgáló feladatait végrehajtani, valamint, hogy ezeknek a támogatásoknak a stabilitása elengedhetetlen feltétele hatékonyságuknak; a családpolitikának azonban sokkal szélesebb spektrumot kell felölelnie. A politika nem mellőzheti az olyan kérdésekkel való foglalkozást, mint a házasságkötések és a családalapítás helyzete, a gyermekgondozás és iskolaügy, a foglalkoztatás-politika és a családtagok adóztatása, a média befolyása a családra, különösen pedig a gyermekekre, stb.

Ha felmerül a keresőmunka és a családban végzett munka összeegyeztethetősége, akkor az állami politika a kérdést a munka világa felől közelíti meg, az Egyház viszont a család érdekéért és küldetéséért száll síkra. A családra fordítandó idő tekintetében is az állam a gazdaság érdekeit tartja szem előtt, az Egyház a családban töltött időben a család által felszínre hozott értékek gazdag forrását látja. Jellemző példa erre a jelenlegi vita a gyermekgondozási intézményekről: a vita most arra a kérdésre korlátozódik, hogy mi kerül többe, az intézmények létesítése és üzemeltetése, vagy a gyermekükkel otthonmaradó anyáknak fizetendő segély.

Az állami családpolitika a társadalom családképére alapszik, eszerint a család csupán egy gazdasági egység volna. Az Egyház családokkal kapcsolatos munkájának tárgya viszont a férfi és nő házasságára alapuló, a társadalom alapsejtjét képező család. Alapfeltétel tehát a házasság elidegeníthetetlen és sérthetetlen méltóságának, valamint az emberi személy méltóságának elismerése. Itt merül fel egy, az állami családpolitikából teljesen hiányzó feladat: az életvédelem. Az ember méltósága ugyanis fogantatása pillanatától élete természetes végéig szent és sérthetetlen. Az Egyház azért száll síkra, hogy a családok legyenek az életvédelem elsőszámú bázisai. Minden olyan politikai, jogi, gazdasági, helyi vagy regionális szabályzás, amely az élet szentségét nem tiszteli, a család ellen irányul.

A boldog családi élet nem szerencse kérdése, gondos előkészítés nélkül egy házasságnak sincs sok esélye a sikerre. Az állami családpolitika Magyarországon nem fordít figyelmet a házasságra való felkészítésre, az Egyház ezzel szemben hangsúlyos feladatának tekinti. Ma már sajnos nem csak nyilvánosan terjesztett megnyilatkozások népszerűsítenek a házasság mellett egyéb életformákat, hanem az állami törvények is, leértékelve ezzel a férfi és nő által megkötött házasságra alapuló családot. Már látjuk a káros következményeket: kevesebb a gyermek, a társadalom széthullóban, a gazdaság hanyatlik, a kultúra elenyészik ... A házasságra való távolabbi felkészítésre az Egyház a még távol állókat is hívja, meg kívánja mutatni nekik az emberi kiteljesedés útját.

Tíz éve, 1999-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT címmel körlevelet adott ki. Ebben áttekintette a családok akkori helyzetét, elemezte a tendenciákat, összefoglalta a katolikus Egyház tanítását a házasságról és a családról, valamint vázolta a társadalom és az egyház feladatait. Az ez év novemberében sorra kerülő 16. Családkongresszus egy sor nagytekintélyű szakember segítségével át fogja tekinteni az elmúlt tíz esztendő változásait, megbeszéli a hozott - és elmaradt - intézkedések következményeit, és aktualizálja a célkitűzéseket és feladatokat. Már most bizonyos azonban, hogy a családok érdekében az egész társadalom együttes erőfeszítésére van szükség, minden erőt be kell vonni a munkába. Egyedülálló csoportok, városok, vagy akár régiók sikertelenségre vannak ítélve. Egy-egy ország önmagában sem érhet el sokat, az európai összefogás meghatározó jelentőségű. A tét nem csupán maga a család, hanem mindaz, amit a család ad: gyermekeink, a jövő, az élet...

A család Európa tőkéje. Az állam és az Egyház egyaránt felelős azért, hogy ez a tőke sokasodjék, hogy az európai családok boldogok lehessenek. Így válhat Európa boldog földrészé.

LABA AČIŪ!