Ebben a hónapban beszélgessünk a következő bibliai helyekről: Préd 4,8-12; és Rút 1,7-18.
Nemrégiben egy "felvilágosult" fiatal azt fejtegette nekem, hogy ő nem
igényli mások szeretetét, szereti ő annyira magát, hogy az neki éppen
elég. Pedig akit nem szeretnek, és aki másokat sem szeret, az magára
marad, jóban-rosszban egyedül lesz. A családban, emberek között élve is
lehet az ember magányos, ha a családtagok együttműködését csak az
érdekek vezérlik. Gyakori, hogy érett emberek elmondják, milyen sokat
kaptak nagyszüleiktől, milyen jelentősen járultak ők hozzá egyéniségük
kialakulásához. Az unokák örömében, gondjában-bajában való részvétel
pedig minden nagyszülő számára öröm és gazdagodás. Szomorú az olyan
gyerek sorsa, aki nem ismerheti meg a családi közösség melegét, az
összetartozás erejét. Individualista emberré válik, és majd - minta
hiányában - a saját családjában is, ha lesz ilyen, a magány lesz
uralkodó. Nehezen fogja megérteni Ady Endrét: "Szeretném, hogyha
szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié." A generációk közötti szolidaritás nélkül a társadalom atomizálódik. Sokan gondolják úgy, hogy az "öregekre" már nincs szükségük sem anyagilag, sem szellemi értelemben, hiszen örökké hangoztatott emlékeik érdektelenek, a gyerekekkel pedig elavult elvek szerint foglalkoznak. Hányszor hallunk olyan szülőkről, akik rájöttek, hogy nem egymásnak valók, ezért gyermekeik testi-lelki érdekeit figyelmen kívül hagyva, velük szolidaritást nem vállalva elválnak. Az is megbontja a generációk összefogását, ha a szülők addig várnak a válással, amíg gyermekeiknek "már nincs szükségük" rájuk. A megözvegyült, esetleg gyermektelen meny is családtag marad, nem a jog, hanem a szív szabályai alapján.
Rút könyvében, ebben az ószövetségi elbeszélésben egy család történetéről olvashatunk. A megözvegyült meny nem akarja elhagyni ugyancsak megözvegyült anyósát. Nem lenne kötelessége, elmehetne és találhatna magának új férjet, mégis anyósával marad, vállalja annak nehéz sorsát. A szeretet vezérli, nem a korábban elképzelt, magának szánt jövőt hajszolja. Elfogadja a helyzetet, Isten rendelését, és szorgalmasan dolgozik kettejük megélhetéséért. A polgári családjogi szabályok ma sem írnak elő a megözvegyült menynek semmiféle kötelezettséget anyósával szemben, az anyós sem tartozik semmivel megözvegyült menyének.
Idézzétek fel, milyen, ajándékokat kaptatok a generációk együttéléséből! Mennyiben felelősek a családtagok egymásért? A válás és újraházasodás esetén adódó fonák rokoni helyzetekben mi segít fenntartani a szolidáris rokoni kapcsolatokat? Idézzetek fel eseteket a családból, rokoni, ismerősi körből, amikor sikerült a generációk közötti szolidaritást "válsághelyzetek" ellenére fenntartani!
Tacitus azt írja Hannibálról, kiváló parancsnok volt, mert ifjú korában megtanult engedelmeskedni. Fiatalon tisztelte és elfogadta feljebbvalóit, és később, mikor ő volt a feljebbvaló, mert tudta, milyen alattvalónak lenni, megadta a tiszteletet azoknak, akiknek parancsolt. Minden ember Isten képmása, ez pedig olyan páratlan méltóságot ad, amely feltétlen tiszteletet érdemel. Nincs olyan ember-csoport, olyan emberi helyzet, olyan emberi életkörülmény, amely méltatlan lenne erre a tiszteletre. Mennyi ígéret rejlik egy éppen csak megfogant életben, és milyen felemelő feladat ezeket az ígéreteket segíteni valóra válni! Mennyi küzdelem áll egy aggastyán mögött, és milyen nagyszerű támogatni őt a végső boldogság felé vezető útján! A generációk láncolatában törést okoz, ha hiányzik a tisztelet akár lefelé, akár felfelé. Ezért fontos, hogy a gyermekek lássák, szüleik tisztelik, szeretik a nagyszülőket, gyengeségükben is önzetlenül támogatják őket, de épp ilyen fontos az is, hogy a gyermekeknek megadják a nekik is kijáró tiszteletet.
Hogyan használhatjuk fel gyermekkori, beosztotti tapasztalatainkat korunk gyors változásai ellenére szülővé, főnökké válva? Mi óvhat meg attól, hogy a gyermekeink iránti tisztelet majomszeretetté váljon? Mi segít tisztelni Isten képmását az elesettben, a fogyatékosban, a betegben?
A Prédikátor egyszerű és világos szavakkal ecseteli, milyen érték a társadalomban az összefogás: "jaj a magányosnak, mert ha elesik, nincs, aki felemelje!" Pilinszky János írja: "Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. 'Uram, Uram, miért hagytál el engem!' - ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül." A csak önmagáért való élet értelmetlen, ha nincs, akinek szeretetet adhatnánk, akitől szeretetet kaphatnánk, üressé, céltalanná válnak napjaink. Ennek fordítottja is igaz, szeretet nélkül a közösségben sem élhetünk kiegyensúlyozottan. "Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid iránt, akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával, amivel akarsz, csak az emberekkel ne." (Lev Tolsztoj)
Miben különbözik a magány az önállóságtól? Idézzetek fel családi, baráti, ismerősi körből eseteket, amelyekben az önzetlen másokra figyelés tartós örömöt adott! Hogyan segíthet közösségetek az egyedül maradt ember magányának feloldásában?
HÍVOM A CSALÁDOKAT, az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírásolvasó pontszerző játékára.