Július:
Amint a megfogant élet, úgy az elaggott élet is teherként jelenik meg
sokak tudatában. Keresztény gondolkodásunkban méltósága van az
embernek, amely a létéből, Isten képmásságából fakad, függetlenül
életkorától, egészségi állapotából. Egyházunk a három nemzedék
együtt-munkálkodására hívja a családot. Nem megengedhető, hogy az
idősödő ember kirekesztődjék a családból. A Biblia tanúsága szerint az
Úr sokszor idős emberek által tett a jövőért.
Ebben a hónapban beszélgessünk a következő bibliai helyekről: Préd 4,8-12; és Rút 1,7-18.
Nemrégiben egy "felvilágosult" fiatal azt fejtegette nekem, hogy ő nem
igényli mások szeretetét, szereti ő annyira magát, hogy az neki éppen
elég. Pedig akit nem szeretnek, és aki másokat sem szeret, az magára
marad, jóban-rosszban egyedül lesz. A családban, emberek között élve is
lehet az ember magányos, ha a családtagok együttműködését csak az
érdekek vezérlik. Gyakori, hogy érett emberek elmondják, milyen sokat
kaptak nagyszüleiktől, milyen jelentősen járultak ők hozzá egyéniségük
kialakulásához. Az unokák örömében, gondjában-bajában való részvétel
pedig minden nagyszülő számára öröm és gazdagodás. Szomorú az olyan
gyerek sorsa, aki nem ismerheti meg a családi közösség melegét, az
összetartozás erejét. Individualista emberré válik, és majd - minta
hiányában - a saját családjában is, ha lesz ilyen, a magány lesz
uralkodó. Nehezen fogja megérteni Ady Endrét: "Szeretném, hogyha
szeretnének / S lennék valakié, / Lennék valakié."
A generációk közötti szolidaritás nélkül a társadalom atomizálódik.
Sokan gondolják úgy, hogy az "öregekre" már nincs szükségük sem
anyagilag, sem szellemi értelemben, hiszen örökké hangoztatott emlékeik
érdektelenek, a gyerekekkel pedig elavult elvek szerint foglalkoznak.
Hányszor hallunk olyan szülőkről, akik rájöttek, hogy nem egymásnak
valók, ezért gyermekeik testi-lelki érdekeit figyelmen kívül hagyva,
velük szolidaritást nem vállalva elválnak. Az is megbontja a generációk
összefogását, ha a szülők addig várnak a válással, amíg gyermekeiknek
"már nincs szükségük" rájuk. A megözvegyült, esetleg gyermektelen meny
is családtag marad, nem a jog, hanem a szív szabályai alapján.
Rút könyvében, ebben az ószövetségi elbeszélésben egy család
történetéről olvashatunk. A megözvegyült meny nem akarja elhagyni
ugyancsak megözvegyült anyósát. Nem lenne kötelessége, elmehetne és
találhatna magának új férjet, mégis anyósával marad, vállalja annak
nehéz sorsát. A szeretet vezérli, nem a korábban elképzelt, magának
szánt jövőt hajszolja. Elfogadja a helyzetet, Isten rendelését, és
szorgalmasan dolgozik kettejük megélhetéséért. A polgári családjogi
szabályok ma sem írnak elő a megözvegyült menynek semmiféle
kötelezettséget anyósával szemben, az anyós sem tartozik semmivel
megözvegyült menyének.
Idézzétek fel, milyen, ajándékokat kaptatok a generációk
együttéléséből! Mennyiben felelősek a családtagok egymásért? A válás és
újraházasodás esetén adódó fonák rokoni helyzetekben mi segít
fenntartani a szolidáris rokoni kapcsolatokat? Idézzetek fel eseteket a
családból, rokoni, ismerősi körből, amikor sikerült a generációk
közötti szolidaritást "válsághelyzetek" ellenére fenntartani!
Tacitus azt írja Hannibálról, kiváló parancsnok volt, mert ifjú korában
megtanult engedelmeskedni. Fiatalon tisztelte és elfogadta
feljebbvalóit, és később, mikor ő volt a feljebbvaló, mert tudta,
milyen alattvalónak lenni, megadta a tiszteletet azoknak, akiknek
parancsolt. Minden ember Isten képmása, ez pedig olyan páratlan
méltóságot ad, amely feltétlen tiszteletet érdemel. Nincs olyan
ember-csoport, olyan emberi helyzet, olyan emberi életkörülmény, amely
méltatlan lenne erre a tiszteletre. Mennyi ígéret rejlik egy éppen csak
megfogant életben, és milyen felemelő feladat ezeket az ígéreteket
segíteni valóra válni! Mennyi küzdelem áll egy aggastyán mögött, és
milyen nagyszerű támogatni őt a végső boldogság felé vezető útján! A
generációk láncolatában törést okoz, ha hiányzik a tisztelet akár
lefelé, akár felfelé. Ezért fontos, hogy a gyermekek lássák, szüleik
tisztelik, szeretik a nagyszülőket, gyengeségükben is önzetlenül
támogatják őket, de épp ilyen fontos az is, hogy a gyermekeknek
megadják a nekik is kijáró tiszteletet.
Hogyan használhatjuk fel gyermekkori, beosztotti
tapasztalatainkat korunk gyors változásai ellenére szülővé, főnökké
válva? Mi óvhat meg attól, hogy a gyermekeink iránti tisztelet
majomszeretetté váljon? Mi segít tisztelni Isten képmását az
elesettben, a fogyatékosban, a betegben?
A Prédikátor egyszerű és világos szavakkal ecseteli, milyen érték a
társadalomban az összefogás: "jaj a magányosnak, mert ha elesik, nincs,
aki felemelje!" Pilinszky János írja: "Félelmetes állapot a magány.
Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság.
'Uram, Uram, miért hagytál el engem!' - ezzel a kiáltással élte át
talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem
ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány
legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az
egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki
nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül." A csak önmagáért
való élet értelmetlen, ha nincs, akinek szeretetet adhatnánk, akitől
szeretetet kaphatnánk, üressé, céltalanná válnak napjaink. Ennek
fordítottja is igaz, szeretet nélkül a közösségben sem élhetünk
kiegyensúlyozottan. "Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid
iránt, akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával, amivel
akarsz, csak az emberekkel ne." (Lev Tolsztoj)
Miben különbözik a magány az önállóságtól? Idézzetek fel családi,
baráti, ismerősi körből eseteket, amelyekben az önzetlen másokra
figyelés tartós örömöt adott! Hogyan segíthet közösségetek az egyedül
maradt ember magányának feloldásában?
HÍVOM A CSALÁDOKAT, az Új Ember Kiadó, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a MAKACS közös szentírásolvasó pontszerző játékára.
A júliusi kérdés:
Ki volt az az asszony, aki Izrael népének bírája volt?
A kérdésre adott válasz 20 pontot ér, ha tartalmazza a helyes neveket
és a pontos szentírási helyeket. Részleges válasz, pl. két névből csak
az egyik - felezi a pontszámot, a szentírási helyek hiánya öt pont
levonását vonja maga után. A válaszokat a Bibliatársulat értékeli, és
az esztendő végén a legmagasabb pontszámot elérő válaszadó egy Veretes
Bibliát (nagyméretű, díszes, aranyozott verettel), a második helyezett
egy Családi Bibliát (nagyméretű, díszes), a harmadik helyezett pedig
egy Konkordanciát kap. A válaszokat "Szentírás Éve" jeligével az Új
Ember kiadó címére küldjék: 1053-Budapest, Kossuth Lajosutca 1. vagy
e-mailben a biblia(a)ujember.hu címre {(a) helyett @-ot használjunk a címben!}.
Beadási határidő: július 19.
Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke